PROSZTATA rovat

Jün-men megkérdezte egy szerzetestől, honnan jött.
– Csianghszi tartományból.
– Motyognak még álmukban a régi mesterek?
A szerzetes nem válaszolt.

– „Dörömbölj a tér ürességén, és hangot hallasz. Kopogj egy deszkán, és nem ütsz zajt” – idézett Jün-men egy régi buddhista szövegmagyarázatot. Azzal elővette a botját és suhintott vele egyet a levegőbe: – Jaj, de fáj! – mondta. Aztán megkocogtatta a fapadot: – Hallotok valamit?
– Igen – válaszolt egy szerzetes.
– Ó, de műveletlen vagy! – állapította meg a mester.

Születése után Buddha egyik kezével az égre mutatott, másikkal a földre, hetet lépett előre, szétnézett a négy égtáj felé és kijelentette: „Ég fölött, égalatt egyedül én vagyok tiszteletre méltó!”
– Ha ott lettem volna – jegyezte meg a legenda kapcsán Jün-men –, egy csapással agyonverem, és ebekkel zabáltatom fel a húsát.

– Kivénült a fa, hullatja levelét? – kérdezte egy szerzetes Jün-mentől.
– Őszi szélben látszik a törzse – mondta a mester.

– Mi a különbség a csan pátriárkák és Buddha tanítása között? – kérdezte egy szerzetes.
– A tyúkok, ha fáznak, felülnek a fára; a kacsák, ha fáznak, lebuknak a vízbe – felelte Pa-ling.

– Hogy fordulhat elő, hogy a szekér megáll, de az ökör megy tovább? – kérdezte egy apáca.
– Mire való a hajcsár? – kérdezte Tung-san Sou-csu.

– Mielőtt létezett volna a tudat, hol voltak a tárgyak?
– Ha szélcsendben rezegnek a lótuszlevelek, biztos hal úszkál mellettük – mondta Tung-san.

– Milyen kötelességei vannak egy csan szerzetesnek?
– Ha a Csu-hegy sötét felhőkbe borul, vihar közeledik – mondta Tung-san Sou-csu.

– Mikor szűnik meg minden oksági viszony?
– A cserépkorsóban ücsörgő kőember jujubával töltött süteményt árul – mondta Tung-san Sou-csu.

– Mi a távoli ösvény? – kérdezte egy szerzetes.
– Amíg szép idő van, húzódozunk kimenni, mire pedig ráfanyalodunk, eső áztatja el a fejünk – mondta Tung-san Sou-csu.

– Mi a Buddha? – kérdezte egy szerzetes.
– Három fontnyi len – mondta Tung-san Sou-csu.

– A hallgatóság összegyűlt – jelentette ki egy szerzetes. – Kérlek, mutass rá a csan lényegére, és sorold fel az alapelveit.
– A habokon tükröződik a szivárvány minden színe – mondta Tung-san Sou-csu –, a tó mélyén békák brekegik a fényes holdat.

Lo-han látott egy közeledő szerzetest, és felemelte a légycsapóját. A szerzetes leborult előtte.
– Minek hajbókolsz? – kérdezte Lo-han.
– Hálából.
Lo-han rácsapott:
– Ha látod, hogy emelem a légycsapót, rögtön leborulsz, de miért nem hálálkodsz akkor, ha a szobát vagy a kertet söpröm?

Fa-jen a Panjang-tó felé vette útját néhány szerzetestársával. Vihar tört ki, és a hatalmas felhőszakadástól kiáradtak a folyók, elöntötték a környező szántóföldeket. Fa-jen a Ti-cang kolostorban keresett menedéket, és ha már ott volt, bekopogtatott Lo-han mester ajtaján.
– Hová mész innen? – kérdezte tőle Lo-han.
– Csak megyek tovább.
– Minek?
– Nem tudom.
– A nemtudás férkőzhet legközelebb az igazsághoz – bólintott a mester.
Fa-jen hirtelen megvilágosult.

Egyik nap pirkadatkor Fa-jen a bambuszredőnyre mutatott. Mindjárt két szerzetes sietett oda, hogy felgöngyölje.
– Az egyik nyert, a másik vesztett – mondta Fa-jen.

– Azt tartja a szólás, hogy a száz éve sötét szobát egyetlen lámpás is világossá varázsolja. Milyen az a lámpás?
– Mi köze ennek a száz évhez? – kérdezte Fa-jen.

– Mi az örökkévalóság? – kérdezte egy szerzetes.
– Ez a pillanat – mondta Fa-jen.

– Nem a holdra mutató ujjról kérdezlek, hanem a holdról – mondta egy szerzetes.
– Mi az a holdra mutató ujj, amiről nem kérdezel? – kérdezett vissza Fa-jen.
– Nem a holdról kérdezlek, hanem a holdra mutató ujjról – mondta egy másik szerzetes.
– A hold! – felelte Fa-jen.
– Én az ujjról kérdeztelek, miért válaszoltál a holddal?
– Mert az ujjról kérdeztél.

Fa-jen megkérdezte egy szerzetestől, honnan jött.
– A Pao-en kolostorból.
– A többi szerzetes mind jól érzi ott magát?
– Igen.
– Menj, rádfér egy csésze tea.

Egy szerzetes a mester elé járult, és leborult.
– Milyen jó kérdés! – dicsérte meg Fa-jen, de mielőtt a szerzetes megszólalhatott volna, hozzátette:
– Sajnos, az apát ma nem hívja egybe a gyülekezetet, így nem válaszol a kérdésekre sem.

Egy öreg szerzetes a szív írásjegyét festette viskója ajtajára, ablakpapírjára és falára.
Fa jen mást javasolt:
– Az ajtóra az ajtó, az ablakra az ablak, a falra a fal írásjegyét kellett volna írnia.
Hszüan-csüe azt mondta:
– Az ajtó, az ablak és a fal írásjegy nélkül is feleli önmagát.

Egy városi sikátorban Lou-ce szerzetesnek kibomlott a bocskorfűzője. Éppen egy mulató előtt hajolt le, hogy megkösse. Az emeletről énekszó szüremlett ki: „Ha elment az eszed, vesszen az enyém is!”
Ahogy a szerzetes meghallotta, íziben megvilágosult.

Pan-san a piaci forgatagban figyelmes lett egy vásárlóra, aki éppen vaddisznóhúsra alkudott a mészárossal:
– Aztán jó húst vágjál nekem!
A mészáros lecsapta a bárdját, összefonta a karját, és sértődötten jelentette ki:
– A becses vevő nem látja, hogy ez csupa jó hús?
Pan-san azon nyomban megvilágosult.