Arthur Schopenhauer by WIKIPÉDIA

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22. – Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.), német metafizikus aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta.

Tartalomjegyzék [elrejtés] 1 Élete 2 Filozófiája 3 Schopenhauer etikája 4 Magyarul megjelent művei 5 Szakirodalom 6 Külső hivatkozások

Élete [szerkesztés]

Jómódú kereskedő családban született, Danzigban (ma Gdańsk néven Lengyelország része). 1793-ban amikor a poroszok megszállták Danzigot, a Schopenhauer család Hamburgba menekült, ahol egy régi, szép altstadti házba költöztek be.
Tízévesen, Schopenhauert, a szülei Franciaországba küldték két évre, nyelvet tanulni. Tizenötévesen pedig két éves európai körútra vitték a szülei. 1803-tól Angliában folytatta tanulmányait. Ezt követően két hónapot töltött Bordeauxban, ahol épp abban a házban lakott melyet Friedrich Hölderlin két évvel korábban őrületrohamában hagyott ott. Innen Toulonba látogatott ahol szemtanúja volt hatezer gályarab megláncolásának „a képzelhető legmocskosabb, legvérlázítóbb tartózkodási helyen”. Erre a látványra hagyatkozva írta meg évekkel később az élni akarás sátáni mivoltához láncolt emberi nyomorúságot.
Apja nem szánt tudományos karriert fiának, egy hamburgi kereskedő mellé adta segédnek, hogy kitanulja a kereskedői mesterséget. Ennek ellenére, 1805-ben az apja öngyilkossága után Schopenhauer elvégezte gimnáziumi tanulmányait. Apja halála után igencsak megromlott az anyjával való kapcsolata annak szabados élete miatt. Itt édesapja egyik üzlettársánál lakott Le Havre-ban. Anyja élénk társasági és szerelmi életet élt, irodalmi házat vezetett, sőt neki is megjelentek regényei. Az apját gyászoló fiúra ez nagyon negatívan hatott, sokat veszekedtek, már a gyűlöletig jutott a viszonyuk: az anya lelökte a fiát a lépcsőn. Anyjával való viszonya egész életére rányomta a bélyegét, nőgyűlölővé vált.
1809 és 1811 között Göttingenben folytatott orvosi tanulmányokat, majd filozófiát és teológiát tanult a berlini egyetemen. A Napóleon elleni háború elől Ludolstadtba menekült. Itt írta meg az „Az elégséges alap négyféle gyökeréről” szóló filozófiai értekezését. Ezt követően visszatért Weimarba, ahol Goethével folytatott vitái következményeként megírta a „Látásról és színekről” című művét.
1818-ban megírta fő művét: „A világ mint akarat és képzet”-et és 1819-ben nyomtatásban is megjelent. 1843-ban átdolgozta, akárcsak az első kiadás példányát, azonban ez sem aratott sikert (nagy részét hulladékpapírként adta el a kiadó). 1859-ben újra átdolgozta és ekkor már jobb fogadtatásban részesült. Fő művéhez kisebb, mellékművek is társultak, töredékek, aforizmák, amelyeket „Parerga és paralipomena” kétkötetes könyvben adott ki 1850-ben.
1820-tól egyetemi tanár volt Berlinben. Hegel támadásainak is köszönhetően egyetemi pályafutása a kudarcok sorozata. 1831-ben elhagyta Berlint, Frankfurtban bérelt egy panzióban szobát, teljes magányban élt (pudlikutyájával)

Filozófiája [szerkesztés]

Platón, Kant filozófiája és az Upanisádok voltak rá a legnagyobb hatással. Filozófiája pesszimista, úgy tartja, hogy a föld az emberiség siralomvölgye, ahol a boldogság elérése „egy koldus álma”. Tagadja a világszellem létezését és tagadja Isten létét is. Elsőként építi be a nyugati filozófiába a buddhista gondolatokat, a Védák és Upanisádok etikai tanulságait, a keresztény megváltás eszme helyett önmagunk feladását hirdeti, a semmiben való feloldódást, a teljes megnyugvást.
Kortársai közül Nietzsche-re és Kierkegaard-ra van nagy hatással.
Schopenhauer, Kanthoz kapcsolódva abból az a priori alapelvből indul ki, hogy a megismerő ember számára az őt körülvevő világ csak mint képzet adott: „A világ egyfelől minden ízében képzet, másfelől minden ízében akarat”. Az egyetlen olyan megismerés amely mindkettőre (tehát a képzet és akarat fogalmára) rálátást enged és ezért egységes ismeretet nyújthat, az az ember önmaga megismerése, hiszen csak magunkban érzékelhetjük az akaratot mint szubjektív érzetet és nem csak képzetet (ez a gondolat aztán később nagy szerepet játszik a husserli fenomenológia transzcendentális interszubjektivitásra vonatkozó fejtegetéseiben, még ha nem is Schopenhauer volt a fő inspiráló). A világ dolgai csak oly módon adottak, ahogy a szubjektum számára képzetként lecsapódnak. A világ objektumokra és szubjektumokra szétváló képzet, ami különböző fokon és módon ismerhető meg. Az ember kétféle módon tapasztalhatja meg magát: mint objektumot és mint akaratot (objektumként a megismerés által, akaratként az érzések által). Az akarat: nem érvényes rá az ok elve, független a tér és idő tapasztalati formáitól, kívül esik a jelenségeken (ez a gondolat nagy valószínűséggel arra vezethető vissza hogy a kanti magánvalóval való vitájában Schopenhauer túl axiomatikusnak érezte az előbbi megfogalmazását és az akarattal helyettesítette, ahogy Nietzsche a maga során ugyanezt tette az akarattal amikor a hatalom akarásával helyettesítette azt). Az akarat közvetlen objektivációi az élettelen természet, a növény és állatvilág és az ember.
Az értelem: értelemmel az állat és az ember egyaránt rendelkezik. A különbség kettejük között, hogy az embernek van esze. Az akarat ész nélkül vak, ez az ösztön

Schopenhauer etikája [szerkesztés]

A fiatal Schopenhauer (Ludwig Sigismund Ruhl 1815-ben készült festménye

Az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok: az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer. Mivel akaratunk nem szabad, ezért fölösleges etikai törvények felállítása. Az emberben fellehető morál a részvétből fakad: a másikban önmagamat látom, a másik szenvedéseiben az enyéimet vélem felfedezni.
Az emberi élet cél nélküli, szenvedés: „Az élet nem arra való, hogy élvezzük, hanem hogy átessünk rajta és befejezzük”. Némi nyugalom azonban akad az életben és ez a művészetekben keresendő. Azonban a művészet is csak „múló álom”, így ébredés után az élet még elviselhetetlenebbnek fog tűnni. Egyetlen kiút a szenvedésből az önmegtartóztatás, az aszkéta életmód.

Magyarul megjelent művei [szerkesztés]

• A becsületről és a párbajról. Bp. Hornyánszky 1894.
• Az akarat szabadságáról. Bp. Franklin 1903., 1906., 1921.; (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1991.)
• Életbölcselet. Bp. Lampel 1906. (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1993.)
• A halálról. A faj élete. A tulajdonságok öröklése. A nemi szerelem metafizikája. Az élethez való akarat igenléséről. Az élet semmiségéről és gyötrelméről. Bp. Franklin 1906.
• Életbölcsesség. Bp. Athenaeum 1906. Bp.: Globus 1925.;
• Paraenezisek és maximák. Bp. Lampel 1908.
• Írók és kritikusok, olvasók, gondolkodók. Bp. Lampel 1910.
• A zene esztétikája. Bp. Franklin 1912., (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1992.)
• A nemi szerelem metafizikája. Bp. Franklin 1918., A nemi szerelem metafizikája. Az élethez való akarat igenléséről. Az élet semmiségéről és gyötrelméről. (Reprint: Bp.: Hatágú Síp, 1992.)
• Forgácsok. Bp. Világirodalom 1920.
• Kant filozófiájának bírálata. Bp. Franklin 1920.
• Az olvasásról és a könyvekről és egyéb válogatott fejezetek a Parerga és Paralipomenából. Bp. Világirodalom 1920.
• A szerelem metafizikája. Bp. Genius 1921.
• Az élet semmiségéről és gyötrelméről. Bp. Lampel 1922.
• Válogatott munkái. 1-4. köt. Bp. Világirodalom 1924.
• A nőkről és a házasságról. Bp. Pantheon 1924.
• Az egyetemi filozófia; A látszólagos szándékosság az egyén sorsában; Igazi mivoltunk elpusztíthatatlansága. Bp. Pantheon 1925.
• A szenvedélyes szerelemről. Bp. Codex 1989., 1990.
• Szerelem, élet, halál; Életbölcsesség. Bp., Göncöl 1989.
• A világ mint akarat és képzet. Bp. Európa 1991. 2. kiad: Bp.: Osiris, 2001.